VIVA TV Local Chart #1 – köszönjük!

Írta: Oszi  |  Kategória: Hírek

A Local Chart 2012. október 29. hétfővel kezdődő héten a BeatKOHO – Augusztus az ELSŐ. Korábban beszámoltunk róla, hogy a Napi Top-ban több alkalommal is első volt a klip. Hetek óta szerepelünk a Napi Top tízes listában, amit annak köszönhetünk, szavaztok a VIVA honlapján, ennek eredménye, hogy jó műsorsávban több emberhez eljut a zenénk, és többen dönthetnek arról, hogy tetszik-e nekik vagy sem.

Tegnap újra összeültünk Ács Attival és Máriás Attival, akikkel a klipet készítettük, egyeztettük a következő klip technikai részleteit, és novemberre kitűztük a próba és a forgatás napját is. Nagyon sokat számít, hogy az elmúlt néhány hónapban, sőt lassan már fél évben minden hétre jutott valamilyen kapaszkodó, jó visszajelzés, amiért érdemes dolgoznunk.

Sok zenekarnál kritikus egy-egy olyan mérföldkő, mint egy album, egy klipmegjelenés, vagy egy nagyobb koncert, mert ha elmarad a várt érdeklődés, akkor méltó lezárása egy hosszú ideig tartó munkának egy hang- vagy videófelvétel. Mi kifejezetten miattatok úgy érezzük, nyugodtan folytathatjuk, már a második, az albumon nem hallható új szám felvételein dolgozunk.

A rendszeres visszajelzéseitek és a zenekarra szánt perceitek és óráitok nélkül nem éreznénk ilyen jül magunkat, úgyhogy ez a siker kicsit mindenkié.

Leave a Reply