Joó László Joe

Author: joe

beatkoho-2014-joe1984. szeptember 12-én láttam meg a napvilágot a vasporos Dunaújvárosban. A rappel mint műfajjal 1999-ben ismerkedtem meg, a szakközépiskola első osztályában. Azelőtt leginkább a 90-es évek elektronikus zenét hallgattam. Bár közhelynek tűnhet, de az egyik meghatározó pont Eminem, My name Is című száma volt számomra. Ennek hatására elkezdtem ismerkedni a műfaj itthoni és külföldi képviselőivel egyaránt. A hazai szférából, elsőként a Trogaz (Dózis), Sub Bass Monster, Az Idő Urai, valamint a Mikrofon party, és a Fila Rap Jam cuccai jutottak el hozzám.

Éreztem, ez egy örök szerelem lesz a rap és köztem. Elkezdtem szövegeket írni, eleinte csak egyedül, de aztán akadtak társak szép számmal. Még 1999-ben, két barátom Palóka Ferenc valamint Szabó Attila (Sohn) által, akikkel eleinte együtt álmodoztunk a rapkarrierről, megismerkedtem Maczkó Márkkal, az egykori „8. Nap” nevű újvárosi rapcsapat frontemberével. Rengeteg segítséget kaptam, kaptunk tőle, ezúton is köszönet érte! Eleinte a saját házi stúdiójában próbálgattunk a srácokkal, és elég hamar kiderült, hogy a leglelkesebb én vagyok, és ezt Márk is észrevette. Így egyik pillanatról a másikra a 8. Nap tagja lettem. Megkezdődtek a közös munkák, egy album volt a tervben, amit ő már képbe kerülésem előtt elkezdett. A csapat tagja volt még annak idején Nagy Viktor (Vixo), aki a lemezjátszó szekciót képviselte, valamint Hári Attila (Atesh) is, akinek a neve majd még a későbbiekben érdekessé válik. Éveken keresztül zenéltünk együtt ám „8. Nap” album sajnos sosem látott napvilágot.

2001-ben indultunk az Animal Cannibals által rendezett Hip-Hop Mission tehetségkutatón, mely a Fila Rap Jam utódja volt. A túlzott alkoholfogyasztás eredményeként sajnos kézzelfogható eredményt nem sikerült elérnünk. :) Ezután sokáig nem adtunk különösebb hírt magunkról, de annak ellenére dolgozgattunk a háttérben. Közben Atesh-sel is zenélgettünk ketten, sajnos eredmény nélkül. 2003 tájékán megismerkedtem Dloy-jal, akivel azóta is töretlen a barátság. A 8.Nap mellett vele is elkezdtem rappelni, és sorban írtuk a közös számokat és zenei alapokat. Egyébként Loy és Atesh is előttem Varjasi Tibivel (Yashyma) csinált már közös számokat. Dloy egy alkalommal eljött velem Márkhoz, és hamarosan ő is a 8. Nap szinte állandó közreműködőjévé vált.

Majd a zenegyártás mellett elkezdtük szervezni a városban a rapbulikat „True Light Rap Party” néven, melyek Dunaújváros meghatározó hiphop eseményei lettek. 2005-ben True Light Records válogatás néven kiadtunk egy lemezt, ez a 8. Nap mellet szóló számainkat, illetve a hozzánk társult előadók zenéit tartalmazta. Ezt 2006-ban követte egy második korong.

Aztán valami megváltozott, vagy elromlott, már nem tudni. A 8. Napnak és a partysorozatoknak hamarosan vége szakadt. Dloy-jal ugyan még egy darabig terveztünk egy közös albumot, de sajnos az évek folyamán ő egyre motiválatlanabbá vált, ráadásul kegyelemdöfésként a készülő albumunk zeneialapjai elszálltak egy technikai gebasz miatt.

Ezek után egy ideig egyedül folytattam a zenélést. 2007-ben indultam az It’s Rite Hip-Hop Jam névre hallgató tehetségkutatón, ahol „Napjaink” című számommal bekerültem a döntőbe, ami a legjobb 8-at jelentette, és Budapesten a Petőfi Csarnokban került mergrendezésre. 2008-ban „Prolitika ep” címmel megjelentettem szóló kislemezem, melynek zenéi javarészt a Dloy-jal közösen tervezett albumra készültek. Az album címadó dalát két újvárosi rádió is játszotta, az egyik mind a mai napig pörgeti.

A Prolitika album után belekezdtem egy „Hazai Portéka” címre keresztelt szóló nagylemez készítésébe, ennek zenei anyagát Suhov, és Goldenass (Madass) rakta alám, ám különböző magánéleti okokból ennek az albumnak a munkálatai annyiban maradtak.

2009-ben indultam az egri Hip-Hop Contesten, ahol az utolsó körig jutottam, és itt szorosabb kapcsolatba kerültem a Tranzporter’z (Yashyma és Paths a.k.a. Onidyn Kenedy) csapattal. Bár ismertük egymást már egy ideje, és készült közös szám is, komolyabb terveket azonban nem szőttünk együtt. Egymás sikerein felbuzdulva egyre inkább kirajzolódott egy közös cél, így 2009 őszén, Atesht is felkeresve összeálltunk egy csapattá. Az első hónapokban név nélkül folytak a munkálatok, aztán hamarosan „Eleven” névre kereszteltük csapatunkat, ami abból jött, hogy Dunaújváros tizenegy betűből áll, és a szó magyar értelmezése is ránk illő, amit zeneileg is megpróbálunk a rapen belül minél sokrétűbbé, minél Elevenebbé tenni.

Így, már konkrét arculattal nekiálltunk „Tízpluszegy” című albumunknak. Ennek a lemeznek az előfutáraként készítettünk két videóklipet, a Szakadatlan, valamint a Visszhang című számunkhoz. Közben létrehoztunk egy általunk motorizált kis minilabelt Wandallz névre hallgatva, aminek lényege, a tehetségesnek tartott helyi fiatalság segítése és ösztönzése.

2010 márciusában megkeresett ötletével Albi, hogy csináljunk egy a rapre épülő élőzenés csapatot. Még azon a nyáron Fecóval és Oszival elkezdtük a közös munkát, melynek vezérfonalai a Hazai Portéka félkész hanganyagai lettek. Ezt az élőzenés felállást BeatKOHO-nak neveztük el, és nekiláttunk egy album elkészítéséhez. Jelenleg is folyamatosan dolgozom a két együttessel mind a két lemez megjelenésén, és azon, hogy minél több fellépés és koncert legyen a közeljövőben.