Bio

Author: Oszi

A zenekar első fogaskerekei 2010 márciusában lettek megolajozva, egy telefonbeszélgetés kapcsán, ami Parádi „Evil” Albi, és Joó „Joe” László között zajlott. Ugyan már évek óta ismertük egymást, és Albi egykori zenekarai kapcsán (LOTUS, Hecho A Mano), amelyben nem mellesleg Horváth „Nosferato” Oszi is képviseltette magát a billentyű posztján, már megfogalmazódott bennünk egy közös dal gondolata. Ám a gondolat csak gondolat maradt, és villámgyorsan a feledésbe merült. Eltelt 3-4 év, ki-ki járta a saját útját, de a zene mindenkinek hűséges útitársa maradt. Aztán Albinak a sors eléggé megkeverte a lapjait, mind a magánéletben mind a zene terén, és egykori zenésztársaival nem folytatták tovább a közös munkát.

beatkoho-2014-03

Aki igazi zenész az tudja, hogy a zene az egy olyan dolog, amit nem tud magától eldobni az ember, és így ő sem tett le zenei ambícióiról. Volt egy fél év amikor Nosferatoval a számítógépes zeneszerzés rejtelmeibe merültek, és benne volt a levegőben, hogy ők ketten még megfelelő tér-idő-közeg együttállásban közösen állnak majd színpadra. Joe mint MC egy bulin zajlott beszélgetés során került újra képbe, de ebbe még őt is be kellett avatni.

Az összetrombitálás

Albi felvázolta elképzeléseit, hogy mi lenne, ha összehoznánk valami élőzenés, a rap műfajból táplálkozó dolgot. Joe éppen szóló albumán dolgozott amely a „Hazai Portéka” címet kapta volna, és melynek repertoárja már több mint félig készen volt. Ezeket a számokat „Evil” megkapta áthallgatásra, és megbeszélték, hogy pár héten belül ismét összefutnak és tovább szövik terveiket. Az élőzenei felálláshoz elengedhetetlen volt azonban további zenésztársak keresése.

Oszi éppen a zongora és az elektronikus zeneírás területein kalandozott ismét, amióta közös zenekaraik megszűntek, Albi felhívta, Oszinak is tetszett a dolog, Joera is emlékezett a nem olyan régmúltból és underground körökből is ismerősen csengett a neve. Így ott abban az egy telefonbeszélgetésben rábólintott a dologra.

Már csak egy „motort” kellet találni, aki dob is valami ütemet a dallamok alá. Ekkor a már bevált képlet következett, Albi ugyanis ismét egy buli folyamán találkozott egy régi cimborájával, aki dobol, és dobtanár is, aki egy tanítványát ajánlotta: és milyen különös a sors, hogy akit ajánlott, nem volt más, mint Szaksz „Ferkoho” Ferenc, akivel még anno legelső zenekarában játszott együtt (Ripe Old Age, 1994).

FerKOHO a Ripe Old Age felbomlása után egy ideig dobtanárnál folytatta a zenélést, de később komolyabb zenekar híján közel 10 évre felhagyott a zenéléssel. Albi és Fecó is dunaújvárosi, de 16 éven át nem találkoztak még az utcán sem, mégis a biológiai órájuk össze volt állítva, Fecót épp pár hónappal előtte szívta magába újra a dobolás. A 16 év után jött telefonhívás Fecónál is működött, így ő vált a zenekar motorjává. Eleinte óckodott a beírányzott zenei stilustól, aztán rövid időn belül a zenekar leglelkesebb tagjává avanzsált.

Munkálatok

2010 nyarára összeállt a csapat, döcögősen megkezdődtek a próbák, de ígéretesnek tűntek számunkra. 2-3 hónapnyi csiszolódás után kezdett körvonalazódni a zenekar arculata, és elkerülhetetlenné vált, hogy nevet adjanak társulásuknak. Albi eredeti koncepciója az volt, hogy a zenekar a rap műfajból táplálkozzon, ám nem feltétlenül kell, hogy megmaradjon annak határain belül. Ebből a felvetésből jött Joe konkrét ötlete, hogy miután mind a négyen másféle zenei szférából táplálkozunk, ezek keveredése folyamán olvad egyé a zenei arculat: mint egy kemencében, azaz, mint egy KOHO-ban, viszont az ütemek javarészt hip-hop BEAT-ekre épülnek… BeatKOHO.

Egy ideig próbateremhiány próbált keresztbe tenni, ezt 3 hónapig a szobákban PC előtt ülős akusztikus gitáros, zongorázós, dalírós korszakkal vészeltük át, a nehézségekből előny lett, és sok dalt meghangszereltünk, hogy aztán, miután 2011 januárjától újra volt hová becuccolni a hangszerekkel, legyen mit megtanulni.

Terveink szerint egy albummal szerettünk volna először közönség elé állni, ám a Hősök csapatának invitálására 2011. május 28-án színpadra álltunk velük először, a „hazai” közönségnek a Terminál Bárban mintegy 30 perces ízelítővel abból, ami a kemencénkben készül.

A lemezfelvételeket az R33 Stúdióban kezdtük el felvenni Lászlóffy Andrással (Andriel), és az ő tanácsára indultunk az R33 tehetségkutatóján 2011-ben, ahol a döntőben végül a dobogón végeztük, és ennél is többet számít, hogy a zsűri minden szakmai javaslatát igyekeztük követni, így egészültünk ki másik MC-nkkel, Backkel, valamint a scratcheket húzó Krossyval a verseny végére, és Németh Juci itteni felajánlása vezetett ahhoz, hogy később vele közös felvétel került a lemezünkre. Ezután még elindultunk az A38 Talentométer 2011-es versenyén, ahol a hiphop kategóriából jutottunk a 10 legjobb közé, a reggaet játszó kecskeméti AfroDZAQM-mal.

Lemezek

2012-ben végül megjelent Fújd ki című albumunk, amelyen Németh Juci és Dimanovski Natalie vokáljai színesítik a felvételeket. A lemez élő hangzás, ugyanazt szerettük volna hallani rajta, amit élőben hozunk. Rákerült egy drum & bass remix, valamint a Rám e városból Mr. Joeker (Hősök) változata. Az Édesanya című szám alapja is az ő munkája. Minden számhoz készült koncertvizuál, a Rám e város, Ez az én földem, Édesanya és Augusztus dalokhoz pedig klip is – utóbbit a VIVA egy hónapig naponta játszotta, és egy hétre a Local Chart első helyére szavaztátok fel. Több felvétel néhányszor megszólalt a Petőfi Rádióban.

Ahogy a klipekkel haladtunk, dolgoztunk az új zenéken is, 2013 végén ültünk neki a Supersize Recordingsban Nóniusz Gáborral a Hibátlan EP felvételeinek, amely végül 2014 márciusában jelent meg. Erről eddig Kiss Flórával (Budapest Voices) a Szabad akarathoz készült klip, és Ecküvel (Hősök) és Marge-zsal a Tükör című számhoz, a következő megjelenés pedig az Összedőlt világ (közt. Maszkura) és a  Túlélők (közr. Athome/streetROYAL, Tökör Béci) lesz a következő, utóbbi Sima (streetROYAL) zenéjére készült. Mr. Joeker a Túlélőkből készített reworköt, vele együtt a lemezen összesen 16 szereplő hangja, hangszere vagy alkotása hallható. Hangmérnökünk, Nóniusz Gábor a Szabad akaratban ko-producerként is funkcionált, a zenét a Petőfi rotációban játszotta, amely által sok új zenehallgatóhoz jutottunk el, és ennek a klipjét látták eddig a legtöbben.

Koncertek

Az első lemez óta számos koncertet adtunk, jártunk Kecskeméten, Pécsen, Gödöllőn, Dunaújvárosban, Budapesten, Székesfehérváron a FEZEN-en, az R33-ban, a Dürerben, a Gödörben, az A38-on több alkalommal, rendszeresen koncertezünk Halott Pénzékkel, különböző koncerteken egy színpadon léptünk fel a Hősökkel, a Soul Surge-dzsel, a DSP-vel, a streetROYALlal, a Punnany Massiffal, az Irie Maffiával és A.K.K.E.Z.D.E.T. P.H.I.A.I.-val. Még sok élmény hátra van, köszönjük, hogy az eddigiekben velünk voltatok – vagytok.